|
||
|---|---|---|
|
||
Egy olyan non profit galéria megvalósítása a célunk, amelynek létrejötte -meglátásunk szerint - hozzájárulhat azon űr betöltéséhez, amely a periférián élők számára nem ismeretlen jelenség: az emberek nem beszélnek, vagy csak felületesen képzőművészetről, annak kortárs tartományáról, hazai és nemzetközi vonatkozásairól. Kerezsi Nemere Sepsiszentgyörgy
A név összetettségében kettősségből ered: olyan fogalmat jelenít meg ami új és szokatlan, ugyanakkor kisérlet egy réges-régi gyakorlat – és világkép – visszaállítására. Mivel az új ugyanúgy lehet haladó mint dekadens, a régi pedig jelenthet egyaránt ócskát vagy klasszikusat, a fentebbi állítás még nem értékitélet. De akkor miről is van szó? Mint minden visszaállítás, ez a kisérlet is újraértelmezést tételez fel. Ezáltal a múzeum önmagában is egy – az emberekhez közvetlenül eljuttatott – képzőművészeti aktus mely, miközben kétségkivül kortárs műtárgyakat mutat be, ősrégi módszerhez folyamodik: „háton cipelt” tárlat, melyet viszont a rendelkezésre álló legkorszerűbb eszközökkel állítanak ki. Nem feltétlenül közvetít képzőművészeti rendezvényekre szakosodott szervezet; inkább egyes emberek vannak, akik más emberekhez kivánnak szólni a képzőművészet nyelvén. Ami pedig a terek köztes mivoltát illeti – bármilyen emberek által lakott, avagy látogatott tér köztessé válhat, addig és amennyiben egy, a megszokott funciójától eltérő esemény zajlik benne, adott esetben képzőművészeti kiállítás. Arra az időre a tér megszűnik megszokott önmaga lenni, ámde anélkül, hogy átalakulna valami mássá, mivel idieglenes eseményről van szó. Köztes tér lesz belőle, a hordozható múzeum teszi azzá. És viszont: a köztes tér mindenkor újból kitalált célja a múzeumnak, aminek hordozása ezáltal nyer értelmet. Szimbiótikus kapcsolat, mely egyszerre értelmezi át, illetve értékeli fel – és vissza – a címben foglalt négy szó mindegyikét: 1. a köztes nem a tér fizikai viszonyaira, hanem annak rendeltetésére vonatkozik, A kérdés az, vajon hagy-e tartós nyomot egy ilyen, vagy bármilyen rendhagyó esemény a térben, mely neki köszönhetően átmenetileg köztes volt? Ha igen, akkor a nyom az emlékezetekben marad meg. Ezért lehetséges, hogy miközben a múzeum fogalma új tartalmat nyer azáltal, hogy a vándorkomédiások ősidőkbe vesző gyakorlatát követi, a helyek új karaktert kapnak attol, hogy ideig-óráig befogadják a tárlatot. Ezzel nem történik más mint azokkal az ugyancsak köztes terekkel, ahol vándornépek ütnek tanyát egy időre. Hasonlóképpen lesz a hórdozható múzeumból a köztes tér immateriális tartozéka, ahogyan a szájhagyományban továbbélnek a történetek. A KTHM ereje és frissessége éppen ebből a kettős természetéből ered, amellyel szakadatlanul összefűzi a régen megtörténtet a mindenkori jelennel. Kovács Kázmér, 2006. Április 24. |
|
|
 |
||
Ezekkel a dobozokkal egy új műfaj született meg a képzőművészetben, amelyhez később különösen a Fluxus művészei fordultak előszeretettel (Maciunas, Vautier). A hordozható múzeum iránti lelkesedést a század második felében elsősorban a művészeti folyamatok dokumentálásának igénye magyarázza, amelynek ez a műfaj megfelelő közeget és kifejezést nyújtott. A Kerezsi Nemere által létrehozott, őrzött és „futtatott” (mert hordozható!) múzeum azonban más. Nem dokumentálja saját életművét, nem is mindennapi tárgyak, talált életjelek gyűjteménye. Nem személyes archívum, nem emlékek doboza. Kerezsi Nemere művészeket kért fel, hogy múzeumához készítsenek, adományozzanak egy-egy művet. Nem egy kortárs művészeti múzeumot kívánt létrehozni, nagy nevek gyűjteményét,– noha nagy nevekkel is találkozunk itt! –hanem valami olyasmit, amilyenek egykor a csodálatos tárgyak kollekciói voltak, ahol értékes érméktől, drágakövektől, kövületektől egészen az unikornis szarvának ezüstbefoglalt töredékéig sok érdekes dolgot kaphatott a beavatott. De különbség ebben a hasonlatban is akad, mert Nemere mégsem bizarr tárgyak gyűjteményével foglalkozik, múzeumát pedig nem rejti el a világ kiváncsiskodó szeme elöl, ellenkezőleg, éppenséggel elébe viszi. Nos, ha érintettünk néhány olyan dolgot, ami nem jellemzi Nemere szándékát, akkor most próbáljunk ahhoz közelíteni, mivel is foglalkozik ő. Egy dobozba zárható az a panelrendszer, amit, ha kinyitva felállítunk eszünkbe jutnak az iskolai faliújságok (Nálunk az iskolában is volt ilyen, zig-zagnak neveztük). Ezen kapnak helyet a kiállításon a műalkotások, amelyeknek ugyanaz a doboz képezi a tárlóját. Nemere egy gondolat köré csoportosította az alkotásokat, és ez a tematikus válogatás az ami a múzeum jellegét igazából megszabja. A köztes terek érdeklik, az átmenetek, az éppen megragadható vagy csak sejthető dolgok foglalkoztatják őt: az alig észrevehető dolgok, a levegő és föld közötti átmenet; az utcának – ennek az átmeneti térnek a burkolata; a lét és nemlét közötti keskeny sáv; az emberi lét a mindennapok s a Megváltás intervallumában... de itt most elkezdhetnénk az egyes művek értelmezésébe bocsátkozni. Ez viszont már a múzeum őrének a feladata, aki tárlatvezetőt is készített a múzeumhoz! Azt viszont el kell mondanunk, hogy Nemere múzeuma, merthogy az övé, nem tulajdon értelemben, hanem mert az ő válogatása, saját installációjává válik. Talán azt mondhatnánk, hogy más műalkotásait építi bele a saját nagy műalkotásába, melynek végigjárásához egy játékot talált ki, társasjátékhoz hasonlót, amelyikben a megértés lépéseken keresztül vezet. Ebben az értelemben Kerezsi Nemere az installáció műfajához folyamodik, amit a modern múzeumok is használnak. Ennek sajátossága az a gondolat, hogy a tárgyak kontextustól függően különböző jelentésrétegüket villantják fel, egyet a számos közül! Bizonyára az itt egymás mellé állított alkotások is más gondolatokat idéznének elő más konstellációban, esetleg az egyes művészek életművén belül is más oldalaikra esne nagyobb fény. Érdekes azonban, hogy Nemere nemcsak az installációt készíti el, hanem saját alkotásával (Hajnal) is részt vesz ennek létrehozásában. Az így alkotott társasjátékot különböző terekbe, átmeneti, igen – köztes terekbe viszi, kihasználva azokat a réseket, ahol a művészet intézményileg nincs jelen. Éppen ezért, amikor iskolában, bevásárlóközpontban vagy állomáson, nagyvárosban vagy falun állítja fel múzeumát, akkor tulajdonképpen a közönség elé viszi játékát, amely a művészetről szól, abba vezet be. Jó játszma; reméljük Ön is élvezni fogja! Székely Sebestyén György 2006, Április
|
||
Impresszum / Archívum / A Múzeum / Kiállítók / English |
||
